Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB II. Keleti-csoport, 1. forduló: MAG-LOG Team CFT Gödöllő – MVFC-Berettyóújfalu II. 4-6 (1-2)
Ezt megelőzően az utolsó NB-s futsalmeccset 2013. május 27-én játszották le Gödöllőn. Egy év kényszerszünet után, szeptember 12-én ismét láthattak teremfocit a sportág helyi rajongói. Igaz, nem első osztályú ütközetet, hanem egy megújult, utánpótláskorú fiatalokra épülő gödöllői formáció első szárnybontogatását az NB II-ben.
Baranyai Pál társulata az NB I-ben az ősi riválisnak számító MVFC-Berettyóújfalu második számú csapata ellen debütált a pontvadászatban. Nem segítette a hazaiakat, hogy vizitálóknál – mivel a hétvégén nincs élvonalbeli forduló – többen is „visszajátszottak” a kettőbe.
Bátran kezdtek a vendéglátók, de már elég korán láthatóvá vált, hogy a hajdú-bihariak rutinjával szemben – főként védekezésben – csak ideig-óráig lesz elég a lelkesedés. A piros mezes látogatók 2-0-ra elhúztak, de a térfélcseréig a játékos-edző Baranyai Pál jóvoltából szépítettek a gödöllőiek. A második játékrészben is folytatódott a nyílt sisakos küzdelem, aminek során az MVFC II. kínosan ügyelt arra, hogy a lefújásig megőrizze előnyét. Ebben a játékrészben hazai részről Molnár Márton, Magyar Zsolt és Farkas Péter voltak eredményesek.