Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB II. Északi-csoport, 8. forduló: Gödöllői KC – B.Braun Gyöngyös U23 21-33 (10-20)
Az NB I-ben jelenleg a 6. helyen álló „nagyok” hátországát képező fiatalokból verbuvált, a bajnokságban eddig hibátlan mutatóval rendelkező gyöngyösi 23 év alatti fiatalok akadtak a Gödöllői KC társulatának horgára az aktuális fordulóban. A meccs előtt annyi biztos volt, hogy kemény ütközet elé néznek a veretlenségük megtartásáért küzdő hazaiak.
Mintegy tíz percig tartották is a lépést a sárga mezes vizitálókkal a házigazdák, akik először és – mint utóbb kiderült – utoljára 5-4-re vezettek az esetenként keményen, de többnyire inkább határozottan védekező gyöngyösi egység ellen. Ezt követően nem lehetett a vendégek által diktált ritmust tartani, mert a támadásban elbizonytalanodott hazaiaktól szerzett labdákból szélvészgyors támadásokat vezető látogatók valósággal állva hagyták Bartos Gábor alakulatát.
Dicséretesnek mondható, hogy a térfélcsere után valamelyest faragott hátrányából városunk csapata, de a fellángolás átmenetinek bizonyult, mivel az akár egy bajnoki osztállyal feljebb is komoly sikerekre képes gyöngyösi fiatalok nem engedték tíz gól alá szorítani a különbséget. Fiaskójával a GKC elveszítette veretlenségét a bajnokságban.
A Gödöllői KC csapata 13 ponttal, 214-183-as gólkülönbséggel a 3. helyet foglalja el a csoport táblázatán.