Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB II. Keleti-csoport, 18. forduló: Magyar Máltai Szeretetszolgálat SE – MAG-LOG Team CFT Gödöllő 1-4 (0-0)
Tápiószentmártonba szólította a sorsolás a gödöllői futsalosokat az aktuális fordulóban. Oda, ahol a tabellán városunk alakulata mögött álló „szeretetszolgálatosok” érezhetik otthon magukat. A két csapatot a meccs előtt hét pont választotta el a táblázaton, amiből arra lehetett következtetni, hogy az utóbbi hét bajnoki mérkőzését elveszítő MAG-LOG ponttal vagy pontokkal távozik.
Ha nem is könnyen, ez megtörtént. Az első játékrészben mindkét csapat gólmeddőségtől szenvedett, majd a második félidőben a hazaiak jutottak vezetéshez. A gödöllőiek az összecsapás utolsó negyedére hagyták a döntést: a 31. percben Magyar Zsolt egyenlített, a 39. percben Bencsik Roland találatával már városunk formációja vezetett. S hogy huszáros legyen a gödöllői hajrá, arról mindketten egy-egy újabb góllal gondoskodtak a lefújás előtti másodpercekben. A MAG-LOG együttese 87 nap elteltével nyert ismét bajnoki mérkőzést, legutóbb november 21-én, a Rákosmenti TK csapatát verték a mieink.
A gödöllői futsalosok 16 ponttal, 83-107-es gólkülönbséggel a 11. helyen állnak a csoport tabelláján.