Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB I. alapszakasz, 9. forduló: TEVA-Gödöllői RC – TFSE 3-0 (18, 20, 13)
Az utóbbi mérkőzéseken igencsak rájárt a rúd a gödöllői lányokra, hiszen a november 28-án a Budapest-bajnokságban szereplő Emericus KSE ellen 3-0 (11, 17, 13) arányban megnyert Magyar Kupa nyolcaddöntő előtt zsinórban háromszor is szettnyerés nélkül vesztett találkozót (Békéscsaba, Jászberény és Mladost Zagreb ellen) Horváth András együttese. Szerencsére, a 8. helyen tanyázó TFSE a felülmúlható riválisok kategóriájába volt sorolható, így a TEVA-hatos eséllyel pályázott a sikerre. Kellő odafigyeléssel meg is valósították tervüket a játék minden elemében felkészültebb és pontosabb gödöllőiek, akik a szettek elején és közepén akkora előnyt halmoztak fel, amivel remekül tudtak sáfárkodni. Sima hazai siker lett a vége. A TEVA-Gödöllői RC csapata 15 ponttal, 15-14-es szett- és 637-593-as pontaránnyal az 5. a tabellán.