Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Június utolsó szombatján 5. alkalommal rendezték meg a Csomádi Kempo Kupát. A megmérettetésre a Varjú László irányításával működő gödöllői Crow Gym különítménye négy fővel utazott el. A városunkat képviselő sportolók összesen nyolc mérkőzést tudtak le, amiből hét esetben győztesen kerültek ki. Tették ezt úgy, hogy a hazaiakat rendszeresen támogató zsűri túlzott szigorúságával is meg kellett küzdeniük. A kezdőnek számító gödöllői kempósok közül Tóth Bendegúz (képen balra az első) aranyérmet nyert, mag Valóczy Bálint (képen jobbról az első) bronzérmet szerzett. A rutinos küzdőnek tekinthető Demetrovics Ádám (balról a második), valamint Módi Zsolt (jobbról a második) egyaránt aranyéremmel zárta a megmérettetést.