Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Gödöllői EAC műhelyét képviselő atléták közül elsőként a gerelyhajításban érdekelt Canea Zoltán mutatkozott be a Győrben július 5-8. között zajló ifjúsági (U18) Európa-bajnokságon. Máté Alpár tanítványa a selejtezőben, egy érvényes kísérlettel – közel öt méterrel elmaradva legjobbjától – 57,35 méterig jutott, amivel összesítésben a 24. helyen végzett, és nem került be a döntőbe. Tegyük hozzá, 62,19 méteres egyéni csúcsával sem lett volna ott a legjobb 12 között, ehhez 64,91 méteres teljesítmény kellett volna.
A másik gödöllői tehetség, a Szörényi István szakmai irányításával készülő rúdugró, Mihály Ádám – beállítva egyéni legjobbját – 480 centimétert teljesített a július 6-án megrendezett selejtezőben, amivel kvalifikálta magát a július 8-án, vasárnap 17.25 órakor kezdődő döntőbe.