Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Szeptember 22-én, a délelőtti órákban Soltész Miklós (képen jobbra), a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára – aki, miután megosztotta ünnepi gondolatait – átadta a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Kollégium valamivel több mint félmilliárd forintból megújult épületeit és sportudvarát. Az alapításának 900. évfordulóját 2020-ban ünneplő Premontrei Rend Magyarországon elsősorban színvonalas oktató-nevelő munkájáról ismert. A gödöllői iskolakomplexum megújítása a Magyar Kormány támogatásának köszönhető. Az eseményen részt vett Vécsey László, a gödöllői központú választókerület országgyűlési képviselője (képen balra), valamint Balogh Péter Piusz, a Gödöllői Premontrei Perjelség kormányzó perjele, aki köszöntőbeszédét követően megáldotta az épületegyüttest.