Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Február 20-án Akiktől tanulhatunk címmel négy sportág négy klasszisának négy élettörténetébe nyerhettek bepillantást az érdeklődők a Gödöllői Premontrei Gimnázium auditóriumában. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Gödöllői és Isaszegi Csoportja által szervezett eseményen a moderátor szerepét Kuthi Áron (kép jobb szélén) töltötte be. Öröm volt látni a közönség soraiban a szép számú gyereksereget, akik számára érzékelhetően hatalmas élményt jelentett, hogy személyesen tehetik fel kérdéseiket a nagy bajnokoknak, azaz: Szakál Katalin műkorcsolyázónak, Bordás Beatrix úszónak, Benk András jégkorongozónak, valamint a szomszédos Szadán élő Kiss Gergely vízilabdázó legendának (képen balról jobbra). Fotó forrása: facebook