Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Új főzőkonyhába kényszerült a Kalória 2018-09-21 10:27:35 Háromezer adag ételt tud majd elkészíteni a gödöllői közétkeztetés vezető cége a volt SONY gyárüzem területén
Vezetőváltás a gödöllői Erkel iskolában 2018-08-13 17:12:09 Géczi Ildikót egy évre bízták meg. Buka Enikő és Fábián Bertalan újabb öt évre kapott kinevezést a zeneiskolában és a Törökben
Iskolaokosító projekt a gödöllői Premontrei gimiben 2018-07-30 16:44:13 A diákok megkönnyítik a gondnok dolgát, aki akár a távolból is megnézheti, zárva vannak-e az ablakok, illetve van-e elegendő meleg víz
Gödöllői diákok a biztonságosabb bicózásért 2018-07-27 10:30:35 Közlekedésbiztonsági projekt valósult meg a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban, ami méri az előzési oldaltávolságot
Ellepik a rendőrök Gödöllőt és környékét 2018-07-26 11:45:22 Fokozott ellenőrzést rendelt el a helyi rendőrkapitányság vezetője. Az intézkedés egy hétig lesz érvényben
Drámaivá vált a szemét helyzet Gödöllőn (is) 2018-06-21 11:25:29 Ezt Gyenes Szilárd megbízott ügyvezető igazgató vázolta fel a képviselőtestület tagjainak tartott prezentációjában
Könyv a gödöllői röplabdázás történetéről 2018-06-07 07:22:58 Számos korábbi játékos, edző és szakmai vezető is megtisztelte jelenlétével a hiánypótló kötet nyilvános bemutatóját
Kinevezték a gödöllői rendőrkapitányt 2018-05-23 11:11:51 Lajmer György rendőr alezredes az intézkedést megelőzően másfél évig volt a Petőfi Sándor utcai szervezet megbízott vezetője
A polgármesternek mindent szabad? 2018-05-12 17:13:43 Több mint egy éve nem érkezett válasz a gödöllői városvezető gépkocsi- és mobiltelefon-használatát firtató közérdekű adatigénylésre
Ötöt vágott a gödöllői futsal-csapat 2018-04-06 21:11:14 Meggyőző játékkal jutott nagyon fontos három bajnoki ponthoz Baranyai Pál együttese a listavezető kecskemétiek ellen
Kiss Árpád lesz Gödöllő új jegyzője 2018-03-22 11:24:56 A polgármesteri hivatal vezetője június 1-jén áll munkába. Távozik dr. Kálmán Magdolna korábbi aljegyző