Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Szeptember 14-16. között az észak-franciaországi Valenciennes adott otthont a XIV. női röplabda Európa-tornának, ahol 8 csapat (két-két francia és belga, egy-egy dán, holland, svájci és magyar) rivalizált egymással. Hazánkat a TEVA-Gödöllői RC együttese képviselte a megmérettetés-sorozaton.
A csoportmérkőzések során városunk csapata 3-0 arányú vereséget szenvedett a francia Stella Calais csapatától, majd egyaránt 3-1 arányban maradt alul a belga ezüstérmes VDK Gent és a svájci kupadöntős Hotel Cristal VFM együttesével szemben. Ludvig Zsolt tanítványai három fiaskójuknak köszönhetően a 4. helyen végeztek a csoportban, így csak az alsóházi ütközeten voltak érdekeltek a torna zárónapján.
A 7. helyért Famarsban lejátszott mérkőzésen a másik csoport utolsó helyezettje, a dán Fortuna Odense formációja volt az ellenfél. Záró fellépésén javított mérlegén a nemzeti válogatottal Európa-bajnoki selejtezőn résztvevő csapatkapitányát, Széles Petrát nélkülöző gödöllői társulat, amely 3-1 arányban legyőzte a skandinávokat.
A TEVA-Gödöllői RC csapata negyedszer vett részt a franciaországi tornán. Legjobb helyezését 2007-ben érte el, amikor Hollósy László irányításával második lett. A mostani és az akkor szereplésben annyi a közös, hogy városunk hatosa bajnoki ezüstérmesként utazott ki és a bajnokság első felét nemzetközi porondon teljesítette.