Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Pest megyei III. osztályú bajnokság, Nyugati-csoport, 11. forduló:
Vácszentlászló SE – Gödöllői SK II. 2-3 (1-1)
Pintér Krisztián révén városunk második számú egysége szerzett vezetést a regionális rangadónak nevezhető derbin. Az egykori gödöllői edző, Lovrencsics László jelenlegi alakulata azonban nem hagyta annyiban a dolgot: a házigazdák előbb kiegyenlítettek, sőt, a második játékrész elején, Szekeres László öngóljának köszönhetően a maguk javára fordították a részeredményt.
Ezt követően viszont újfent a gödöllőiek, pontosabban az Ács-testvérek percei következtek. A szünetben csereként pályára lépett – nem sokkal a gólja után szándékos szabálytalanságáért kiállított – Ács Zoltán találatával ismét egyenlő lett az állás, majd fivére, Gábor 88. percben elért gólja azt jelentette, hogy Legéndi György formációja értékes három ponttal távozott Vácszentlászlóról.
A Gödöllői SK II. együttese 19 ponttal, 23-21-es gólkülönbséggel a táblázat 4. helyezettje.