Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Két gépkocsi ütközött augusztus 18-án, a déli órákban Nagytarcsa és Isaszeg között. Az ütközés következtében a gépkocsik az út menti árokba csapódtak, egy ember a roncsba szorult. A két járműben összesen négyen utaztak, közülük ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek.
A gödöllői hivatásos tűzoltók áramtalanították a személyautókat, egy sérültet kézi erővel a roncsból kiemeltek, majd a mentőszolgálat munkatársainak átadtak. A műszaki mentés ideje alatt rendőri irányítás mellett félpályán haladt a forgalom az érintett útszakaszon – tájékoztatta hírportálunkat Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Fotó: PMKI Gödöllő HTP