Június 9-én Gödöllőn három polgármester-jelöltre lehet szavazni: dr. Gémesi Györgyre, dr. Henkei Viktóriára és Kolozs Csabára. Valamennyien civil szervezetet képviselnek.
Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
Május második hétvégéjén, Soltvadkerten rendezték meg az idei Tájékozódási Futó Országos Diákolimpiát. A kétnapos, egyéni, országos rangsoroló versenyre összesen 526 diák jutott tovább a megyei döntőkből. Első nap rövidtávú és váltó, míg a második nap rövidített távú futamban küzdhettek meg egymással az indulók.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
A valaha volt legjobb… 2013-08-21 14:57:38 Több mint hat évtized eredményességi csúcsát állították fel a Gödöllői EAC atlétái az idei országos bajnokságon. Értékelő beszélgetés Benkő Ákos mesteredzővel
Nagykőrösiek kis napja Gödöllőn 2013-08-17 19:20:32 Somogyi Levente duplájával városunk tizenegye magabiztosan nyert a megyei első osztályú focibajnokság nyitófordulójában
Benkó Réka első fordulós búcsúja 2013-08-09 15:20:00 A gödöllői kardvívó három tussal maradt alul argentin riválisával szemben, és nem jutott be a legjobb 32 közé a világbajnokság egyéni versengésében
Kaptur Éva az ország leggyorsabb hölgye 2013-07-28 21:05:41 A Gödöllői EAC sprintere négy aranyérmet nyert az atléták országos bajnokságán, ahol az egyetemi klub 11 medállal gazdagodott
Dán tornagyőzelem Gödöllőn 2013-07-14 18:49:05 Csak rosszabb gólkülönbsége miatt lett második az U19-es Európa-bajnokságra készülő korosztályos magyar női kézilabda-válogatott
Közbeszólt az ötödik gát 2013-07-11 18:54:29 Répási Petra, a Gödöllői EAC üdvössége technikai hiba miatt csúszott le a döntőről az ifjúsági atlétikai világbajnokságon
Le a kalappal a gödöllői serdülőatléták előtt 2013-07-08 14:27:50 Tizenhárom éremmel (6 arany, 3 ezüst, 4 bronz) tértek haza a tatabányai egyéni országos bajnokságról a GEAC tehetségei
Homokon remekelt a gödöllői tinédzser 2013-07-02 09:26:05 A szegedi Ádám Dóra oldalán strandröplabda utánpótlás bajnokságot nyert a 18 év alattiak mezőnyében Halla Petra
Megvalósult a gödöllői focicsoda! 2013-06-01 19:16:26 Jenei Sándor és csapata a Verőce kiütésével koronázta meg pazar tavaszi szereplését, amivel megőrizte Pest megyei I. osztályú tagságát
Megtört a 98 napos sikertelenségi átok 2013-05-27 20:41:29 Idegenbeli győzelemmel búcsúzott a bajnokságtól a Gödöllői Bikák futsal-csapata, amely új időszámításra készül a következő idénytől
Bravúros bronzérem Békéscsabáról 2013-05-27 12:29:42 Páratlan sikert ért egy az országos gyermekbajnokság döntőjében a TEVA-Gödöllői RC leány röplabda-csapata
Ötösre írta meg utolsó hazai házi feladatát a GSK 2013-05-25 19:33:48 Városunk tizenegye a második félidő elején nyolc perc alatt eldöntötte a három pont sorsát, és kedvező pozícióból várja a Verőce elleni ki-ki meccset
Örömrontó ötös Örkényben 2013-05-19 19:59:10 A nem várt különbségű vereséggel sem szállt el az ezúttal fásultan teljesítő gödöllői focisták bennmaradási esélye
A Dunaharaszti lesz a rivális az elődöntőben 2013-05-17 15:35:59 Az NB III-as bajnokság Alföldi-csoportjának éllovasával kell megküzdeniük a gödöllői focistáknak, hogy finalisták lehessenek a Pest megyei Kupában